"Szeretnénk elérni, hogy az üzleti vállalkozások, non-profit szervezetek és az emberek általában úgy tekintsenek az ilyen típusú tanulási folyamatra, mint egy elfogadott, bizonyítottan hatékony, nagy bevonó erejű és nagyon szórakoztató személyes és vezetői készségfejlesztési és egyben csapatépítő jellegű lehetőségre." - Lomber Consulting

LOMBER_logo
LOMBER Consulting Kft-t 2006-ban alapítottuk azzal a céllal, hogy a Lóval Támogatott Képzési formát széles körben elfogadottá tegyük, minden lehetséges kommunikációs és vezetői készségfejlesztési koncepció alapjaként, segítve az embereket a kommunikáció nem-verbális és nem tudatos elemei szempontjából való tudatosabbá válás terén.

2006 óta tagjai vagyunk a European Association for Horse Assisted Education (www.eahae.org) világszintű szervezetének és szintén ugyanebben az évben szereztük meg a HORSEDREAM International (www.horsedream.net) licencét amelynek segítségével, a világ más országaiban működő hasonló cégekkel összefogva, akár nemzetközileg minőségbiztosított programokkal is rendelkezésére tudunk állni multinacionális partnereinknek.

Fő együttműködő partnerünk Európában:

HorseDream_LogoHORSEDREAM International (www.horsedream.com).

 Tagjai vagyunk:

eahae_QM_logoEuropean Association for Horse Assisted Education (www.eahae.org)
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01092-2008

1989-től 2006-ig multinacionális környezetben építettük szakmai és vezetői karrierünket egészen a felsővezetői szintig. Tevékenykedtünk pénzügyi, elemzési, minőségirányítási, ügyfélkapcsolati, humánerőforrás és informatikai területeken. Munkánk során belülről is megismertük a funkcionális, divizionális és mátrix jellegű szerveződéseket és számos kultúrában, számos nemzetiségű vezetővel működtünk együtt sikeresen. Voltunk annyira szerencsések, hogy üzleti útjaink három kontinensre is elvezettek bennünket. Mindig is tanultunk és tanulunk folyamatosan ma is, hol felsőoktatási keretek között, hol pedig egyéb szakmai jellegű képzéseken veszünk részt. Tanulmányainkat, mérnöki, műszaki, informatikai, közgazdasági, humán erőforrás, állattudományi és MBA típusú képzéseken folytattuk/folytatjuk.

A programok magyar és angol nyelven ugyanolyan minőségben elérhetőek kérés szerint.Úgy szeretnénk sikeresek lenni, hogy tiszteljük környezetünket; általában a természetet és az embereket. Tiszteljük munkatársainkat, a lovakat és elkötelezettjei vagyunk az erőszakmentes bánásmódnak.

Anita_polaroid

Miki_polaroid

Szerintünk lóval támogatott képzéssel foglalkozni életforma. 2007-ben vidékre költöztünk egy homokhátsági négyhektáros birtokra, ahol a HorseDream szellemében tudunk a lovaink számára tartási körülményeket biztosítani. Számunkra ők szinte családtagok, a nap 24 órájában a közelünkben vannak és a hét 7 napján gondoskodunk róluk. Természetesen mindezzel úgy tudunk megbirkózni, hogy stabil lóhoz értő kollégákkal dolgozunk a kezdetektől fogva.

Lovaink

Abi_ID
Abi_polaroid Abigél 15 éves múlt idén, eredetileg a Kaposvári Egyetem istállójában dolgozott hidegvérű tenyészkancaként. Onnan valaki megvette, hogy lótenyésztésbe fogjon vele, majd meggondolta magát és túladott rajta. Mi a Tibor Lovas tanyán találtunk erre a gyönyörű nagytestű tündérre 2006-ban. Korábban lovas tornáztak rajta, de ezt a munkakört elmondás szerint nem szerette. Egy igazi, Nagy Nő, akiből kedvesség, ragaszkodás és nyugalom sugárzik. Hórusszal nagyon jól kijönnek egymással. Mivel fajtajelleg nála, hogy mindenütt jól ki van párnázva, nagyon kényelmes őt szőrén megülni, lovagolni. A már totyogó kicsi gyerekek sikongatva nevetnek a hátán. Türelme határtalan.
 
Horusz_ID
Horusz_polaroidA 10 éves Hórusz-szal még méncsikó korában találkoztunk egy pákozdi lovardában. A csodálatosan izmolt, fiatal ló, kakasítva mutogatta magát, nézze csak mindenki, hogy milyen szép! Sűrű, erősszálú, hullámos fekete sörénye, fekete lábszőre van és nyáron a bundája színe a hamvas őszibarackra emlékeztet. Különleges megjelenése és nagyon közvetlen természete miatt, egyből a figyelem középpontjába tudja magát hozni. Amúgy egy játszótéri keverék, úgynevezett sodrott ló, mert anyai ágon magyar hidegvérű, innen a macis testét, és apai ágon pedig quarter horse, innen pedig a fordulékonyságát örökölte. Hozzánk ivartalanítás után került hét éve, azon lótulajdonosok nagy megkönnyebbülésére, akiknek kedvenceivel Hórusz egy karámban múlatta az időt. Ők azt tartották róla, hogy egy kiállhatatlan keményfiú. Mióta Abigél és Szira társaságában tölti az idejét, egy sármos, kedves patás lett belőle. Mikor kikapcsolódásként a mezőkön nyargalászunk vele, vadnyugati őseire nem hoz szégyent.
 
Koppany_ID
Koppany_polaroidKoppány egy délnémet hidegvérű, azaz noriker fajtájú és egy helyi melegvérű ló keveréke, szintén 10 éves múlt tavasszal. Ugyanott leltünk rá, ahol Abigélre. Ez a köpcös figura a párductarka színével és szeretetre való ábrázatával azonnal belopta magát a szívünkbe. Hatalmas buksiját, állandóan töri valami csínytevésen. Imád enni és a hátán fát lehet vágni. Nagyon beszédes is. Reggel, ahogy nyitjuk az ajtót, már nyerít, hogy kéri a reggelit. Etetések után, ha kint járunk, már szintén nyerít, hogy el lehet őt engedni. Ha jön a kamion, hogy megyünk tréningre, akkor is nyerít, hogy ő is jön, itthon ne hagyjuk! Őt is lehet szőrén lovagolni. Tereplovagláskor, késő tavasszal és a nyáron, a kedvenc része, amikor odadobjuk neki a szárat a mezőn és legelészhet, mi pedig behunyt szemmel sütkérezünk addig a nyeregben ülve.
 
Marcipan_ID
Marcipan_polaroidMarcipán, az első lovunk, egy kisbéri félvér, most 12 éves és ő is csikó korában jött hozzánk még 2003-ban. Azt tartják róla, hogy annyira kényelmes rajta lovagolni, mintha egy luxus fotelben ülne olyankor az ember. Ezt igazolni tudjuk. Ő egy nagyon érzékeny és jóindulatú ló. Néha szertelen. Hajlamos arra, hogy nem figyel a lába elé. Olyan is volt már, hogy mezőn sétáltunk egymás mellett épp, amikor ő lépés közben megbotlott, lábtőre esett és ezzel egyidejűleg bevágta a földbe az orrát. Pont a szájánál volt egy szép, kövér fűcsomó, ezért nem állt fel rögtön, hanem a még mindig földbe lapuló orrán megtámaszkodott, közben tépett a fűből és csak utána, teli pofával rágcsálva tápászkodott fel, hogy folytassuk a sétát. Van egy idegesítő szokása: a kutyáknak kirakott tálból egy szippantással tűnteti el az összes vizet, mi meg hiába töltjük utána, kisvártatva visszajön, és megint megissza. Nyáron külön figyelnünk kell arra, hogy a kutyáknak van-e elég ivóvizük. Koppánnyal nagyon nagy haverok.
 
Never_ID
Never_polaroidNever, a ménesünk legidősebb tagja egy mezőhegyesi félvér kanca, a nyár elején múlt 18 éves. Díjugratásra volt kiképezve, hobbikategóriában nyerőnek számított a gyorsaságával és, hogy a legsutábbakat is körbevitte a pályán. Ő is 2006-ban jött hozzánk és eleinte a lovaglásra tanított minket. Fantasztikusan finom, nőies és visszafogott ló. Nem tolakszik oda senkihez, és ha kell, mesterien bontja le a falakat, amelyeket a fenntartásokkal lévő résztvevő húz maga köré. A terepen viszont, adózva angol telivér apjának, csak úgy repül velünk! Véletlenül derült ki, hogy igazi lótréner. Néhány éve egy programsorozat előtt elveszítettük Mirát, a csapatunk egy értékes tagját, és kevesen lettünk a feladathoz. Ő Waikikivel együtt beugrott, és kiderült, hogy mind a ketten imádnak játszani az emberekkel a készségfejlesztő gyakorlatokon.
 
Szira_ID
Szira_polaroidSzira, szintén magyar hidegvérű kanca, aki ménesünk legfiatalabb tagja és rövidesen 9 éves lesz. Másfél éves korában egy lókupectől került hozzánk, mint egy igazi kis Makrancoskata. Tudtuk, hogy még sokáig nem adhatunk neki komolyabb feladatot, de mindenképpen szerettünk volna egy olyan lovat a csapatba, akinek úgymond semmi előélete nem volt még emberrel. Szira nagyon közvetlen ló, és kíííváncsi. Már nyereg alá tanult és ő is kijárhat terepre. Annyira puha a járása, hogy a lódobogást szinte nem lehet hallani, amikor üget. Nagyon laza ló, amivel hidegvérű mivoltát teljesen meghazudtolja. Hórusszal és Abigéllel alkotnak egy háremet. Az első pillanattól kezdve rajongott Hóruszért és az évek alatt meg is hódította magának őt. Elég sértődékeny, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan ő elképzeli. A konfliktushelyzetekből jól szokott kijönni.
 
Waikiki_ID
Waikiki_polaroidKajászó-Waikikinek a hétköznapi értelemben kimondhatatlan neve van, ezért az anyja után szépen kialakult a becenév, hogy Zzzsuzzsi. A Waikiki pedig a hivatalos megszólítás lett. A 12 éves kanca egy magyar sportló, akinek anyja, Zsizsik, military lóként megjárt két olimpiát is 1992-ben és 1996-ban. Csikóként nagykategóriás ugrásai voltak és nagyon jó a mozgása is. Egy darabig a díjugratásban dolgozott, majd hazahoztuk őt, mert a vérvonala miatt tenyészteni gondoltunk vele. Az első méregdrága próbálkozásunk nem sikerült, majd nem sokkal később kiderült, hogy kiváló négylábú tréner. Tüneményes csaj, imádja a kényeztetést és a szeretgetést. A terepen őt sem kell félteni! Neverrel nagyon jóban vannak. Ő az, aki általában megugrásaival megbolondítja a ménest, amikor az egész csapatot kiengedjük legelni. Olyankor a házunk körül írnak le hatalmas vágtaköröket és odabent ülve, az embernek olyan érzése van, mintha egy házimozi berendezés tesztje futna éppen. Először a szoba jobb alsó sarka felől jön a mély szabvufferes dübörgés, ami átkúszik a bal alsó sarokra, aztán a bal felsőre, végül a jobb felsőre. A házimozi teszttel szemben itt viszont nem áll le a folyamat, hanem a moraj körbejár minket még néhányszor.